tervezes

Berendezések tervezése, kivitelezése

Az automatizált berendezések legfontosabb feladata, hogy a gyártási tevékenységet megfelelő minőségben és megfelelő sebességgel végezzék el, ehhez pedig elengedhetetlenek a megfelelő, megbízható ipari berendezések, valamint a megfelelő folyamat automatizálás.

Ipari automatizálás területén cégünk vállalja a vezérlőrendszerek tervezését, kivitelezését, programozását, valamint üzembe helyezését és karbantartását is. Úgy gondoljuk, ezek a folyamatok nehezen különíthetőek el egymástól, más-más szakemberre bízni őket nagyobb hibalehetőséggel jár, ennek kiküszöbölése érdekében cégünk a tervezéstől a kivitelezésen át a karbantartásig partnereink rendelkezésére áll.

A tervezéshez és megvalósításhoz szükséges koncepció kidolgozását helyszíni felmérés alapján végezzük, a rendelkezésünkre álló lehetőségeket figyelembe véve, majd teljes dokumentáció készül a kivitelezési tervekről.

Ezen kívül anyagmozgató, lemezmegmunkáló berendezések tervezésében és kivitelezésében is tudunk segíteni.

Partnereink

Beszállítóink